A Tanulmányi Bizottság által korábban kiadott felhívásnak – mely a módosított Képzési Rendnek megfelelő gyermekdráma és bibliodráma címek korábban megszerzett képzettségek és gyakorlat alapján történő kérelmezéséről szólt, – a határideje 2008. április 30-án lejárt.

A Tanulmányi Bizottság 2010. május 31-ig újabb lehetőséget biztosít a cím megkérésére azoknak, akik a gyermekdráma vezetői vagy gyermekdráma pszichoterapeuta képzési szintnek megfelelő képzettségüket igazolni tudják az alábbiak szerint:

– A jelölt kérvényt nyújt be, mely tartalmazza részletes szakmai önéletrajzát, különösen eddigi gyermekdráma tevékenységükre vonatkozóan (a gyermekcsoportok részletes felsorolásával (időpont, időtartam, gyakoriság, korcsoport, résztvevők száma, helyszín, téma, vezetőtárs; amennyiben munkahelyi vagy szervezett, intézményi keretekben zajlott, szervezeti igazolással), a releváns végzettségeket igazoló dokumentumok másolataival.

– A kérvényhez mellékel egy 40-60 oldalas, saját, egyéni vagy páros vezetésű, jegyzőkönyvvel dokumentált korábbi (de legalább 2008. április 30. előtt, és nem az első alkalommal indított) gyermekcsoportból írt dolgozatot, melyet vizsga keretében megvéd. A vizsgára bocsájtásról a TB dönt.

Gyermekdráma vezetői cím kérelmezése esetén

A beadható dolgozat a gyerekdráma valamely jelenségkörét a gyerekdráma elméleti és gyakorlati szempontjából vizsgálja.
A dolgozat csoportban történő védését TB szervezi és a TB által felkért vizsgáztatók előtt történik, akik közül legalább egy, a vizsgázó eddigi képzésétől független személy, és mindegyik legalább kiképző gyerekdráma vezető kell, hogy legyen. A dolgozat védése dramatikusan történik. A záróvizsga csoportkeretben történik és az MPE tagok számára nyilvános.

 

Gyerekdráma pszichoterapeuta cím kérelmezése esetén

A beadható dolgozat a gyerekdráma pszichoterápia valamely jelenségkörét a gyerekdráma elméleti és gyakorlati szempontjából vizsgálja.
A dolgozat csoportban történő védését a TB szervezi és a TB által felkért vizsgáztatók előtt történik, akik közül legalább egy, a vizsgázó eddigi képzésétől független személy, és legalább kiképző gyerekdráma pszichoterapeuta kell, hogy legyen. A dolgozat védése dramatikusan történik. A záróvizsga csoportkeretben történik és az MPE tagok számára nyilvános.
A gyermekdráma vezetői és gyermekdráma pszichoterapeuta címek kérelmeit a Magyar Pszichodráma Egyesület Tanulmányi Bizottságához lehet benyújtani a fentiek szerint 2010. május 31-ig, postai úton a 1399 Budapest, Pf. 701/250. címre, vagy személyesen az egyesület irodájában (1136 Budapest, Hollán Ernő u. 28. I/1.) ügyfélfogadási időben.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az érvényben lévő Képzési Rend 10.3. pontja szerint aki a Tanulmányi Bizottság kérésére 1 éven belül nem pótol iratot címének megszerzéséhez, az késedelmi pótlékot fizet a nyilvántartási díj újbóli megfizetésével.

Az ügymenettel, a dolgozat formai követelményeivel és a vizsgával kapcsolatos kérdéseket a Tanulmányi Bizottságnak az mpetanbiz@freemail.hu címre lehet küldeni.

 

Budapest, 2008. június 19.

 

Kökény Veronika
a Magyar Pszichodráma Egyesület
Tanulmányi Bizottságának elnöke