Civilek Éjszakája 2015.

Kedves Képzett Dramatista Barátunk!

2015. október 10-én szombaton megint lesz Civilek Éjszakája Budapesten (is), ahol a Szociodráma munkacsoport játszani hívja az utca emberét 16-19 óráig délután a Keleti pályaudvar előtti szabad ég alatti térre (ha esik az eső, akkor az aluljáró fedett terébe).

A program címe:

„Én az ő helyükben…a menekült ügyről másképp”.

 

Minden

dramatistát

és

hozzátartozóját

szeretettel

várunk

október 10-e szombat délután 16-19-ig.

DE EZ NEM MINDEN!

Az a tervünk, hogy a helyszínen elkezdene játszani (játékterveink már alakulnak) 15-20 dramatista, a jelenlévő zaj miatt elsősorban non-verbálisan –, és reményeink szerint lennének olyan járókelők, akik meg-meg állnak nézelődni. És őket egyenként megszólítanánk, valahogy ott tartanánk pár percre, (egy másik kb 5 fős csapat tagjai tennék ezt), és finoman megpróbálnánk játékba csalogatni …

…nos, ezekhez a feladatokhoz várunk bátor, lelkes önként jelentkezőket

a

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. írt mielőbbi levélben

A programot Bereczky Tamás, Blaskó Ágnes, Farkas Mónika, Kökény Veronika, Radomir Maja, Szentmihályi Tamás, Vajdics Anikó szervezik; a demonstrációt egy ennél szűkebb 3 fős stáb fogja vezetni.

Azokkal, akik vállalnák a játszást a Keleti előtt, szeretnénk két nappal előbb találkozni a Keleti előtt, október 8-a csütörtökön 17 órakor. És szombaton pedig 15-től legkésőbb 20-ig tartana nekik a program. Elvben elképzelhető, hogy valaki jönne ebbe a csapatba, de csütörtökön nem tud részt venni -, ez sem kizárt, de a minél gyorsabb írásban jelentkezést mindenképpen kérjük!

 

Üdvözlettel, Kökény Veronika

Hírek

Monodráma képzés indul (II. csoport)

MONODRÁMA KIKÉPZŐ PROGRAM

II. csoport, 2020 februártól.

A MPE keretében meghirdetésre kerül a 2. „pilot” monodráma képzés, amiért sikeres teljesítés esetén tanúsítvány jár.

Bővebben...  
Telefonszám változás

Kedves Érdeklődők!

 

A Magyar Pszichdráma Egyesület telefonszám június 4-én megváltozik, az alábbi számon vagyunk elérhetőek ügyfélfogadási időpontokban:

+36 1 79 78 238

 

Üdvözlettel:

Ügyfélszolgálat

 
Csoportok serdülőknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek

40-60 órás önismereti csoportok serdülőknek, kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, egyetemistáknak

Bővebben...

 
Playback műhely a Thalassa Házban

Képzésben lévő és kiképzett pszichodramatisták számára személyes élményen alapuló tapasztalatot szeretnénk nyújtani arról, hogyan működik a playback egy terápiás közösségben. Bővebben...  

Bibliodráma és gyermekdráma csoportok indulnak

2019. őszén bibliodráma és gyermekdráma csoportok indulnak.

Bővebb információ:

gyermekdráma asszisztensi és gyermekdráma felsőfokú csoport

bibliodráma önismereti csoportok

 

 
Előkongresszus

Már lehet jelentkezni az előkongresszusi workshopokra!

Manuela Maciel:
Generációkon át -- a pszichogenealógia, a pszichodráma és a szociodráma összeszövése
 
Maurizio Gasseau:
Az álmok átalakító bölcsessége a jungi pszichodrámában
 
Maurizio Gasseau: Közös álomszövés.
A szociális álom-mátrix pszichodramatikus alkalmazása

 

Bővebben

 
Pszichoterápia folyóirat gyakornokot keres

Kedves Kollegina! Kedves Kolléga!

A Pszichoterápia folyóirat szerkesztősége új taggal szeretne bővülni. Az új munkatárs az első évben gyakornokként vesz részt a szerkesztőségi munkában, s kölcsönös elégedettség esetén egy év után szerkesztőségi taggá válhat.

A munka önkéntes, nem jár jövedelemmel, ugyanakkor kreatív, a szakmát gazdagító.  

Bővebben...  

Jogalkalmazók hivatásszemélyiség fejlesztő csoportja

54 órás jogalkalmazók hivatásszemélyiség fejlesztő csoportja

A speciális pszichodráma csoport célja az igazságszolgáltatás, közigazgatás és gazdasági élet különböző területein dolgozó jogalkalmazók hivatásszemélyiségének fejlesztése az alábbi területeken: Bővebben...  

Bejelentkezés

Ha Ön tagja az egyesületnek, lépjen be saját profiljával!




- Elfelejtette jelszavát?
- Elfelejtette felhasználónevét?

Oldaltérkép

 

           A Magyar Pszichodráma Egyesület támogatója a Rackhost Zrt.      www.rackhost.hu